Kovács-Ábrahám Krisztina
Születésemkor fellépett oxigénhiány következtében négy végtagi bénulásom lett, emiatt mindennapi teendőim ellátásában segítségre szorulok. Nyolcéves koromig az Arad megyei Majláton nevelkedtem, majd szüleimmel, nővéremmel és bátyámmal Magyarországra települtünk, új otthonunkat Kiskunhalason találtuk meg. A helyi Pető Intézetben kezdtem iskolába járni.
A számmal tanultam meg pótolni a kezeimet. Gyakoroltam gyöngyfűzést, varrást, az olló használatát. A Lego játék volt a kedvencem, és a rengeteg kirakó, például a puzzle. Szerettem is járni iskolába, meg nem is. Inkább a társaság miatt szerettem járni, de azért jó tanuló voltam, igyekeztem. Végül sikeresen elvégeztem az általános iskolát. Az iskolában született meg a legelső festményem, „Naplemente” címmel, persze egyszerű vízfestékkel. Nos, ezután kezdtem el a festést komolyabban.
Mindig is a szép dolgok érdekeltek. Sok műtéten estem át. Volt, ami jól sikerült és volt, ami nem, de hát ilyen az élet. 2002-ben ösztöndíjasa lettem a „Szájjal és Lábbal Festő Művészek Nemzetközi Egyesületének”, így több alkotótáborba jutottam el, ahol jó barátságokra tettem szert. Az egyesület magyar tagjaival közös kiállításokon vettem részt, többek közt Martfűn, Tiszaföldváron, Hévízen, Budapesten, Prágában, Veszprémben, Zalaegerszegen, stb. Kiskunhalason két önálló kiállításom volt. Szeretnék majd minél többet. Szeretném megmutatni a lelki világom. Én azt festem papírra, amit érzek és amit érezni szeretnék. Az én csodás keresztem a tolókocsim, amit mosolyogva, bár van mikor elfáradva, dühösen, vérző lelkemmel viszek tovább. Sokszor elesek, de isten segít felállni. Szerencsés hölgynek érzem magam. Jézus annyi mindent elvett tőlem, de bőségesen jutalmaz jóval is. Annyi álmom váltotta már valóra… Mindig is férjhez szerettem volna menni. 2013-ban ismerkedtem meg a kedves férjemmel, hol máshol, mint a neten. 2014-ben jegyeztük el egymást. Nagyon szép és álomszerű az egész és mégis igaz. Hát nem szép az élet? Ezután pár évvel később, 2018. December 14-én örök hűséget fogadtunk egymás szívének és lelkének. Ismét teljesült egy álmom: a nagy „igen”. Szép, hófehér színű, földig érő ruhában és fátyolban. Köszönöm istenem, hogy egy olyan férfi oldalán élhetek, aki elfogadott olyannak, amilyen vagyok. Engem. A csodás keresztemmel.
